adó egy százalék

Az adó 1 százalék az adóbevallás része

Adó 1 százalék

Minden év elején, az előző évre szólóan el kell készíteni az adóbevallást. Lassan csak egy hónap maradt arra, hogy ezt megtegye és az adó 1 százalék felől is döntsön. Ezt ugyanis ugyanakkor kell megtegye, mint amikor a bevallást megírja. Az erre fenntartott helyre írhatja be, hogy melyik civil szervezethez vagy alapítványhoz kívánja eljuttatni ezt az összeget. Nagy hiba lenne kihagynia ezt a részt, hiszen ezzel igazi anyagi segítséget nyújthat az Ön számára fontos szervezet tevékenységeinek megvalósításában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Adó 1 százada a daganatosokért

Adó 1

Adó 1

Aki szívesen jótékonykodik, biztosan ismer néhány segélyszervezetet. Egyik ilyen nonprofit szervezet a Daganatos.hu alapítvány is, amelynek a fő bevételi forrása az összes adomány közül az adó 1 százalékos hozzájárulásokból származik. A szervezet tagjai főként sikeres üzletemberek és további önkéntesek, akiknek semmilyen pénzbeli juttatás nem jár a munkájukért, az ő jutalmuk az elismerés és a megbecsülés, hiszen szabad idejükből rengeteget fordítanak a nemes célok elérésére. Egy kattintás ide a folytatáshoz....