Jó, ha kéznél van egy üveges!

Üveges

Üveges

Az üveget már évezredek óta használja az emberiség, például tárolásra, dekorációként, de leginkább építkezési célból. Nem is meglepő, hiszen egy rendkívül sokoldalú anyagról van szó, amit az építkezések során számtalan célra fel lehet használni. Azonban az is igaz, hogy főként az üveg normál típusai, igen törékenyek. Ekkor kerül előtérbe az üveges. Vállalatunk az üvegezés területén számos dologgal foglalkozik, többek közt a kitört üvegek pótlásával is, legyen szó ablakról, ajtóról, vagy akár tükörről.

Azonban azt is fontos tudni, hogy a modern technikának köszönhetően, mára már létezik az úgynevezett biztonsági üvegezés, ami abban segít, hogy biztonságosabbá tegye az üvegfelületeket. Így azok nehezebben törhetőek lesznek, de ha mégis bekövetkezne a törés, az olyan módon történik, hogy nem jelent veszélyt számunkra. Mára tehát az üveges célja nemcsak az, hogy ugyanolyan üveggel pótolja a kitört felületet, hanem biztonságosabbá és a jövőben kevésbé törhetővé tegye az újonnan üvegezett részeket.