Hogyan alakítja az adatközpontokat az IoT?

Adatközpont

Adatközpont

A dolgok internete már a nyakunkon van: intelligens háztartási gépek, okoseszközök, egymással kommunikáló járművek lopakodnak életünk úgy, hogy szinte észre se vesszük. Nem csak hétköznapjaink alakulnak át azonban: az infrastruktúrára is komoly kihívások várnak.

A hagyományos alkalmazások futtatására alkalmas infrastruktúra lehetőségeit hamarosan komolyan meghaladja majd az igény, amely a számítókapacitásra mutatkozik. Ma már nem csak a számítógépe, és nem is csak a mobilok csatlakoznak a netre. A hálózatnak egy-két éven belül sok tízmilliárd eszköz kommunikációjával kell majd megbirkóznia.

Ez meg is magyarázza, hogy miért épülnek olyan hihetetlen ütemben az új adatközpontok világszerte. Egyben azt is, hogy miért igyekeznek annyira megoldani ezek gazdaságos működtetését: az új létesítmények között rengeteg olyat találunk, amely geotermikus vagy vízenergia, naperőművek segítségével tartja fenn magát, hogy az energiahálózatoktól függetlenül termelhessen elektromosságot. Egyre több központ épül a sarkkörhöz közel, ahol jól kihasználható az ingyenhűtés, és tucatnyi cég dolgozik azon, hogy kisebb fogyasztású szervereket és hűtőrendszereket tervezzen.

Ezzel együtt fejlődik a virtualizáció is. Napjaink adatközpontjaiban már a virtuális szerverek végzik a legtöbb munkát: olyan fizikai gépek, amelyek az erőforrások pazarlása nélkül képesek egyszerre több virtuális gépet is futtatni. A DoclerNet adatközpontja is otthont ad számos virtuális szervernek, amelyek, amelyek képesek a lehető legköltséghatékonyabban futtatni az alkalmazásokat. Ezt a koncepciót pedig hamarosan egy másik, a dolgok internetéhez jobban illő váltja majd fel: az adatközponti-szintű virtualizáció, amely szerverek ezreit köti össze.

Az adatközpontok rohamiramban igyekeznek fejleszteni, lépést tartani az egyre gyorsabban bővülő kereslettel, a robbanásszerűen növekvő piaccal. A kihívás globális méretű, az optimalizáció, a redundáns rendszerek kiépítése, a kapacitásbővítéssel párhuzamos minél teljesebb erőforrás-kihasználás és a fenntartható energiaforrások széles körű használata pedig együtt adhatnak választ rá.