Benőtt köröm, elviselhetetlen kellemetlenségekkel

Benőtt köröm

Benőtt köröm

Néha megeshet, hogy különböző gyulladások következtében olyan kellemetlenségek adódnak, amelyek a bőr elváltozásához, a köröm “megbetegedéséhez” vezethetnek. A benőtt köröm igazán kellemetlen jelenség, hiszen nemcsak rendkívül fájdalmas, de esztétikai szempontból is visszataszító látványt tud nyújtani. A legtöbb esetben a nagylábujjakon fordul elő, okozója pedig a kemény köröm és az ennek környezetében lévő lágyrész kapcsolatának a begyulladása. Általában az olyan esetekben fordulnak elő, amikor túlságosan szűk cipőt viselünk, vagy amikor megsérül az adott terület, sőt, még a nem megfelelő pedikűrös szokások is kiválthatják ezt a reakciót. Ezeket a képződményeket pedig célszerű műtéti eljárással orvosolni, hiszen az elviselhetetlen szenvedés, ami a benőtt köröm fájdalmával jár, sőt, a szűnni nem akaró tűnetek bizony megkövetelik az orvosi beavatkozást. A lézeres műtéti beavatkozást minden esetben teljes körű orvosi vizsgálat előzi meg, itt felvilágosítást, tájékozódást kapnak a páciensek a műtét folyamatáról, illetve az ezt követő kezelésekről és következményekről is.